Othello

Rékám nagy színházbajáró, általában a fajsúlyosabb darabokat vele szoktam megnézni. Most egy Shakespeare darabra esett a választása, mégpedig az Eszenyi Enikő által rendezett Othellora a Vígszínházban. Az igazat megvallva voltak fenntartásaim, de a szereposztás meggyőzőtt. Nekem ezt meg kell néznem! A címszerepet az exkrétakörös Nagy Zsolt játszotta. Láttam őt színpadon, és több filmben is játszani, szerintem remek színész, bár ebben a szerepben nekem annyira nem jött be, bezzeg Fekete Ernő (aki mellesleg Tibor), a pasi egyszerűen zseniális volt!!!! Imádtam! A Katona József Színház művésze az áruló, gonosz, féltékeny főgonosz szerepét kapta, és az ember egyszerűen mindenkit lemosott, lejátszott a színpadról. /nem lehet őt valahol személyesen is megismerni? :) /

A csajok többsége - köztük Szani is - felsóhajtott amikor a Cassiot megszemélyesítő, szemtelenül jóképű Varju Kálmán lépett a színpadra. Az igazat megvallva róla még nem igazán hallottam, de engem meggyőzőtt.

A női főszerepet a szintén a Vígben vendégszereplő Béres Mártára osztotta a rendező. Az első felvonásban nem éreztem, hogy ő lenne az alkalmas személy Desdemona megformálására, és ezen a csajokkal el is vitatkoztunk, de a második felvonás után megszerettem. Fantasztikusan formálta meg a naív, ártatlan, végtelenül szerelmes nő szerepét.

Az előadás után beszélgettünk egy kicsit a csajokkal és kismiújsággal a darabról. Furcsa, hogy mennyire rányomja a bélyegét az ember lelkiállapotára egy színházi darab. Van akinek nagyon tetszett, van akinek még át kellett gondolnia az érzéseit a feldolgozással kapcsolatban. Azon tűnődtem, hogy a túlzott féltékenység mennyire megmérgezi egy ember lelkét. Be kell vallanom, hogy az útóbbi hónapokban én is éreztem valami ilyesmit, de nem tudom, hogy volt-e, van-e rá bármilyen okom. Utálom ezt az érzést! Lehet, hogy magamban nem vagyok elég biztos?!

Nem tudom, de manapság nem én vagyok a legboldogabb ember a Földön. Pedig....Édes (ő az anyukám) szívműtéte sikerült, van egy jóképű pasim, van egy egész jó állásom, vannak nagyon remek barátaim, akikre bármikor számíthatok, és tényleg sok remek dolog történik velem, de ezzek ellenére még sem érzem magam boldognak. Nem akarom a boldogságot hajszolni, de örülnék, ha végre megtalálnám a lelki békémet!

Na, hogy lesz egy "színikritikából" pszichoömlengés?! :S

Hát így!