Angyal

Angyalos napjaim vannak mostanában. Hóangyalt csináltam a hétvégén a hatalmas nagy hóban, Robbie Williams Angels dalát hallgatom, és nagyon sokat gondolok Anyukámra, aki biztos, hogy őrangyalként vigyáz most rám onnan fentről.

Borzasztóak a reggeleim, és rémesek az estéim. Utálok minden reggel Édes hiányával szembesülni, este pedig utálom, hogy a gondolataim nem hagynak aludni. Ezért próbálok magamnak minél több programot szervezni, hogy legalább egy kis időre eltereljem ezeket a fájó gondolatokat.

Tegnap este például színházban voltam Rékussal és Kismiújsággal. A Katonában néztük meg Ibsen A vadkacsa című darabját. Fajsúlyos, depressziós mű, nem éppen a legjobb választás volt, az éppen aktuális lelkiállapotomhoz. Persze a főszereplő rajongásom tárgya Fekete Ernő Tibor ismét zseniális volt. A gyereket játszó Simkó Katalin viszont elborzasztott engem is, és Viktort is. Egyszerűen képtelen voltam összehozni a látványt, és a hangot. Olyan volt, mint egy gyerektestbe bújt felnőtt. Brrr...

Ma moziban voltam Hajnussal. Megnéztünk egy csajos limonádét, tudjátok, olyan típusú filmet amin csak ülsz, mint egy dinnye a fűben, és nem gondolkozol. Hááááááát, ahhoz képest, hogy vígjátékra vettünk jegyet, nem nevettük könnyesre magunkat. Egyszer nézhető, semmilyen valami.

Basszus már éjjel 1 óra van, és én nem jön álom a szememre. Nem akarok rászokni az altatóra, de muszáj lesz bevennem egy felet. Aludnom kell, mert kezdek nagyon kimerülni. Ha este el tudok aludni, akkor hajnalban biztos felkelek, és agyalok. Viszont ha nem tudok elaludni, akkor biztos, hogy reggel nem tudok felkelni. Mókuskerék...