Tudjátok mi a nagyon rossz a szeretetben?! Ha nagyon hozzászoksz, ha nagyon megszereted, akkor utána nagyon nehéz elengedned. Nagyon szerettem Édest. Ő jelentette nekem a szeretetet, az anyai ölelést, a biztonságot, a néha fájó, de őszinte szavakat, a biztatást, életem legszebb perceit, ő jelentett nekem mindent! Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy ilyen lettem, és azt hiszem nem hozok rá szégyent, bár ezt Ti tudjátok megítélni.
Borzalmas üresség van most a lelkemben, nagy, fájó üresség. Kiszakították a lelkem egy részét, és ezt már senki nem adhatja vissza nekem.
Hiányzik nagyon! Amikor kimegyek a szüleim házába, mindig azt várom, hogy ő jön elém, nagy huncut mosollyal az arcán, és megkérdezi: "Éhes vagy kislányom?"
És hiányzik az is, hogy a rádióból szóló tingli-tangli zenére ölelkezve táncoljunk a konyha közepén. Hiányoznak a közös vásárlások, amiket mindig kéz a kézben tettünk meg! Ki fogja most majd a kezem?!
Annyira köszönöm Nektek drága barátaim, hogy Ti itt vagytok velem! Ez nagyon sokat jelent nekem!
Köszönöm Rékusnak, Mónikának, Moncsikának, Barbinak a kedves vigasztaló szavakat, és köszönöm Patrisnak a levelet, amiből most az erőmet merítem! Nagyon szeretlek Benneteket!
Köszönöm Tominak, hogy van nekem.
Tudom, hogy Édes azt szeretné, hogy ne hagyjam el magam, hogy éljem az életem tovább, és ne keseregjek a visszafordíthatatlan miatt, ezért megpróbálok így tenni. Élek tovább, csonka lélekkel ugyan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése